Orbán külföldön hirdet, hogy itthon győzzön

Sebes György 2021. július 3. 07:57 2021. júl. 3. 07:57

Elsősorban belpolitikai célokat szolgál az a kampány, amelyet a nemzetközi sajtóban indított a jelenlegi hatalom. Abban bíznak, hogy ezzel tovább növelhetik Orbán Viktor ázsióját a jövő évi parlamenti választás előtt. Mikecz Dániel, a Republikon Intézet vezető kutatója ehhez még azt is hozzátette, a számítás szerint egy nagyívű gondolkodót állítanak így a még bizonytalan hazai választók elé, s ettől remélik a pártelnök-miniszterelnök uralmának meghosszabbítását. 

Több nyugat-európai lapban is megjelent az utóbbi napokban az a hirdetés, amely az unió átalakításának hét tételét tartalmazza. Emlékezetes, hogy Orbán Viktor majdnem két hete, a magyar függetlenség napján tartott ünnepségen ismertette elképzeléseit. Lényegében „szabadságharcot” hirdetett Brüsszel ellen és ennek része az a hét pont, amellyel hozzá kíván járulni az Európai Unió – amúgy valóban szükséges – megváltoztatásához. Ezt a tervet népszerűsítik most fizetett reklámok formájában, miközben egyes – főleg konzervatív lapokban – feltehetően ugyancsak fizetett cikkek is megjelentek a programról. Emellett állítólag a kormányszervek utasították a magyar nagykövetségeket, hogy segítsék ezt a kampányt. 

Mikecz Dániel három okot is lát, amiért a kormányzati propaganda-gépezet fontosnak tartotta megindítani ezt a hadjáratot. Az Európai Unió már régóta nem nézi jó szemmel a magyarországi fejleményeket. A kormányt fenyegetik a 7-es cikk szerinti, a jogállamiságot érintő eljárások, és több intézkedés – legutóbb éppen a sokat vitatott pedofil-törvény – miatt is erősödött a kritika külföldön. Erre igyekeznek válaszul azt a látszatot kelteni, mintha nem a magyar kormány politikájáról, hanem Európa jövőjéről szólna a történet. Úgy tesznek, mintha az lenne a kérdés, hogy az uniónak az Orbán által megfogalmazott a nemzetek Európája, vagy az integráció erősödése között kellene választania. Miután pedig a Fideszt kizárták az unió legnagyobb frakciójából, az Európai Néppártból, most igyekeznek új együttműködési formákat találni. Jobb híján a szélsőjobboldali tömörülésekkel kényszerülnek szövetségre, ehhez próbálnak politikai programot megfogalmazni. Ezt a szándékot erősíti, hogy a magyar miniszterelnök számára csalódást keltően végződött a 2019-es európai parlamenti választás. Nem jött be a számítása, nem jött létre a jobboldali populista koalíció, amit pedig akkor joggal remélt a Brexit és Donald Trump elnökké választása nyomán. Most tehát úgy tüntetik fel Orbán Viktort, mintha ő képviselné az új jobboldaliságot. 

A miniszterelnök pedig meg is erősítette, hogy komolyak a szándékai. A Budapesten tárgyaló szlovák kormányfővel tartott közös sajtóértekezletén közölte, hogy a külföldi lapokban feladott hirdetések a magyar kormány hivatalos álláspontját rögzítik. Hozzátette: ősszel a magyar parlamentben is el akar fogadtatni egy dokumentumot a témáról. Az elemző úgy látja, Orbán ezzel tovább tetszeleg a jobboldal vezérének szerepében. A miniszterelnök abban bízik, a jövő évi választáson ez kiemeli őt a hazai mezőnyből. Propagandistái azt igyekeznek elhitetni, hogy míg vetélytársai csak a belső ügyekkel vannak elfoglalva, ő egy nagyívű európai politikus, akire külföldön is figyelni kell. Mikecz Dániel emlékeztetett rá, mindez nagyon jól megfigyelhető volt, amikor a bálványosi szabadegyetemen minden nyáron globális elemzéseket adott. Akkor is az elmélyült politikai gondolkodó szerepét játszotta, akinek európai befolyása van és így egy másik szinten is meg tudja határozni a magyar politikát. 

Természetesen ez óhatatlanul konfrontációt jelent az európai szövetségesek többségével – folytatta a Republikon Intézet vezető kutatója. Ezt azonban már megszokhatták tőle. Sokan és joggal féltik a magyar kormányfőtől az unió demokratizmusát. Nem is indokolatlanul. Az Európai Parlamentet a tagállamok polgárai közvetlenül választják, amit nagy vívmánynak tartanak. Aki ezt meg akarja változtatni – még ha a demokrácia erősítésének jelszavával is –, az sok jóra nem számíthat. Ennek jele egyébként az is, hogy több lap elutasította a hirdetés közlését, mondván, a benne szereplő állítások távol vannak az igazságtól. De a hazai propagandisták vállalják ezt is, hiszen a valódi céljuk, hogy a határokon belül úgy tüntessék fel Orbánt, mint európai politikust.  

Ami pedig a külképviseletetek bevonását illeti ebbe a kampányba, az sem új jelenség – mondta az elemző. Szijjártó Péter irányítása alatt a magyar diplomácia új utakra tévedt, ami azt jelenti, hogy a korábbinál ideologikusabbá vált. Olyan elköteleződéseket várnak el a diplomatáktól, ami korábban nem volt jellemző. Ennek jele például az, hogy követségi alkalmazottaknak nemzetközi konferenciákon kell megvédeniük a kormány álláspontját. Ily módon politikai állásfoglalásra késztetik a diplomatákat, akik ehhez már hozzászokhattak. Igaz, főleg olyanok kerülhetnek a külképviseletekre, akiktől nem idegen ez a szerep.  

A külföldi hirdetési kampány tehát egy jól átgondolt belpolitikai program része a jövő évi választás előtt. Nem arról szól, aminek látszik. Hogy mennyire lehet eredményes, azt viszont csak később tudjuk meg – fejezte be elemzését Mikecz Dániel.